A faszom az emberekbe. Az összes, megbízhatatlan, magával és másokkal mindent elhitegető, érzelmileg sérült köcsög balfasz gyökér douchebagekbe.

-

Amikor  egy egész délutánt felölelő kálváriában van részed, és egyszerűen egy ember sincs a családodon kívül -akik ugye eleve részesei a perpatvarnak- akivel megbeszélhenéd, akinek kisírhatnád az összes könnyed és nem éreznéd megalázkodva magad... Na az nagyon magányos érzés.

Subconscious

I keep wondering -especially after yesterday night's dream- how weird is that you can easily get a crush on someone who you normally wouldn't even think of as a possible lover just simply by having gentle feelings for him in your dream. Just one touch, one moment. It feels so real even after you woke up.
Now how fucked up is that?

All the crazy shit...

Akkor, amikor tudod, hogy óriásit hibáztál, egyszerűen csak menekülnél mindenkinek a véleménye, tanácsa, szánalma elől, csak ugranál előre az időben, csakhogy legyen már elfelejtve, megbocsátva, legyen minden a régi.. na akkor kezdesz el gondolkodni a miért-en, és úgy összességében magadon. Azon, hogy mit értél el eddig, és még fontosabb, milyen áron. Hogy mennyire vagy és voltál tekintettel másokra a saját érdekeiddel szemben a világmegváltásod közben, és hogy melyik lenne a fontosabb.
Akkor jössz rá, hogy néha hibáztál. Néha könnyen elkerülhető hibák lehettek volna -bár ha elkerülöd őket akkor már alapból nem hibák, legalábbis nem annak hívod őket-, néha pedig nem. Néha önző -de helyes?- módon csak magadra gondoltál, mert úgy gondoltad mások nem érdemelték ki, hogy miattuk változtass a tetteiden; néha pedig másokat, barátokat, családtagokat, ismerősöket, ismeretleneket helyeztél magad elé, mert azt érezted helyénvalónak. Hogy mi volt a jó döntés? Time will tell. Pontosabban teljesen mindegy, hiszen különböző szuperképességek hiányában nem tudsz változtatni a döntéseiden, néhány esetben a következményekkel is meg kell megbírkóznod. (Döntések, vagy tettek? Egyáltalán mi a különbség? Nem tudom, de szeretném hinni, hogy van.)
Teljesen mindegy, hogy mit tettem? Elmúlt, megtörtént, fátylat rá? De akkor a következményekkel se kellene foglalkozni, amik bár nekem kellemetlenek, de elég figyelemért kiáltóak.
Lényeg a lényeg, hibáztam, ezzel megbántottam mást és csalódást okoztam neki. És mivel -akármilyen furcsán hangzik- engem is meglepetésként ért a dolog, magamnak is. Amivel nem túl kedves módon általában nem foglalkozom, kivéve ha olyan személyről van szó, aki nélkül az életemet csak sok unalom, szenvedés és olyan igazi, kitalálja-mi-van-a-fejemben-barátság nélkül tudom elképzelni.
És akármennyire is csak az erősek képesek megbocsátani, akkor is kurvára elbasztam...

I'm sorry.

-

Who am I supposed to believe?

Mekkora fail vagyok.

Deep thoughts on a cold summer evening alone at home with my dad

Recently I came to realize that we are destined to change. This may have sounded extremely stupid, but I think that the purpose of changing and the developing of our mind and wishing things were just like they used to be is to understand the importance of each moment we spend with the ones we love and living life even more to the fullest. And I don't mean running around with your immense amount of swag yelling YOLO, because honestly, I get the chills when I'm with my friends having real quality time.
So every time I feel down, and I think about the good old days, and how awesome it would be if everyone was the same again, I realize that no, it wouldn't be that great. Because that just isn't the way it has to be.

The worst ones

The worst sets ever would involve long repetitions, say thirty 100s, bad enough, but with a twist. At the 50-meter mark you'd have to climb out of the pool, then start the remaining 50 from the blocks. One of my favorite sets, Bob likes to say, because getting out of the pool and diving back in adds an extra component to the thing that' just brutal. After twenty, you're grabbing the block. You can't see straight. Things are blurry. You feel like you can't move.

But you can. That' what I came to understand. At that point it's pretty much just goals. If you want to meet your goals, this is what it takes.

Why do we fall?

So that we can learn to pick ourselves up.