-

Amikor  egy egész délutánt felölelő kálváriában van részed, és egyszerűen egy ember sincs a családodon kívül -akik ugye eleve részesei a perpatvarnak- akivel megbeszélhenéd, akinek kisírhatnád az összes könnyed és nem éreznéd megalázkodva magad... Na az nagyon magányos érzés.

Subconscious

I keep wondering -especially after yesterday night's dream- how weird is that you can easily get a crush on someone who you normally wouldn't even think of as a possible lover just simply by having gentle feelings for him in your dream. Just one touch, one moment. It feels so real even after you woke up.
Now how fucked up is that?

All the crazy shit...

Akkor, amikor tudod, hogy óriásit hibáztál, egyszerűen csak menekülnél mindenkinek a véleménye, tanácsa, szánalma elől, csak ugranál előre az időben, csakhogy legyen már elfelejtve, megbocsátva, legyen minden a régi.. na akkor kezdesz el gondolkodni a miért-en, és úgy összességében magadon. Azon, hogy mit értél el eddig, és még fontosabb, milyen áron. Hogy mennyire vagy és voltál tekintettel másokra a saját érdekeiddel szemben a világmegváltásod közben, és hogy melyik lenne a fontosabb.
Akkor jössz rá, hogy néha hibáztál. Néha könnyen elkerülhető hibák lehettek volna -bár ha elkerülöd őket akkor már alapból nem hibák, legalábbis nem annak hívod őket-, néha pedig nem. Néha önző -de helyes?- módon csak magadra gondoltál, mert úgy gondoltad mások nem érdemelték ki, hogy miattuk változtass a tetteiden; néha pedig másokat, barátokat, családtagokat, ismerősöket, ismeretleneket helyeztél magad elé, mert azt érezted helyénvalónak. Hogy mi volt a jó döntés? Time will tell. Pontosabban teljesen mindegy, hiszen különböző szuperképességek hiányában nem tudsz változtatni a döntéseiden, néhány esetben a következményekkel is meg kell megbírkóznod. (Döntések, vagy tettek? Egyáltalán mi a különbség? Nem tudom, de szeretném hinni, hogy van.)
Teljesen mindegy, hogy mit tettem? Elmúlt, megtörtént, fátylat rá? De akkor a következményekkel se kellene foglalkozni, amik bár nekem kellemetlenek, de elég figyelemért kiáltóak.
Lényeg a lényeg, hibáztam, ezzel megbántottam mást és csalódást okoztam neki. És mivel -akármilyen furcsán hangzik- engem is meglepetésként ért a dolog, magamnak is. Amivel nem túl kedves módon általában nem foglalkozom, kivéve ha olyan személyről van szó, aki nélkül az életemet csak sok unalom, szenvedés és olyan igazi, kitalálja-mi-van-a-fejemben-barátság nélkül tudom elképzelni.
És akármennyire is csak az erősek képesek megbocsátani, akkor is kurvára elbasztam...

I'm sorry.

-

Who am I supposed to believe?

Mekkora fail vagyok.